2013. október 31., csütörtök

A kalapom

Ezt a kalapot elég volt egyszer meglátni, és máris tudtam, hogy nekem egy ilyen K.E.L.L.
A megfelelő fonal egy ideig nem akart szembejönni, végül, amikor teljesen másért mentem a Barkába, megláttam néhány gombóc maradék Drops Karismát. Tök jó szín, ez kapásból pipa. A vastagsága mondjuk nem, de mint tudjuk, lazán kötök, hátha érdemes vele tenni egy próbát. Hamar kiderült, hogy igen.

A mintát egyébként klasszul megírta a tervező, nekem annyit kellett rajta módosítanom, hogy 15 helyett 13 cm-t kötöttem csak egyenesen felfelé, és ott már elkezdtem elfogyasztani a tetejét. (Tettem mindezt egy jóképű bontás után, amikor is a kalap első nekifutásra kezdett eléggé kémény-jelleget ölteni.)

Technikailag igazából csak a karimáján lévő beráncolt részt volt kihívás megkötni (meg a felhajtott szegélyt, bár az inkább idegölő, nem bonyolult).

Eleinte így nézett ki, elég durva :-)


De végül szerencsésen átjutottam a tűrengetegen, és onnantól kezdve viszonylag sima ügy volt - a bontást, és az ideális magasság meghatározását leszámítva.

A végeredményt imádom, egész este boldogan pózoltam benne a tükör előtt, nyakamban a háendemmes "katonai dzsekim" gallérjáról leszedett műszőr izével. Még azért majd egy szalag meg egy masni kell rá.




Unalmas részletek
Minta: Caroline hat (ingyenes a Ravelryn, archív)
Fonal: Drops Karisma Superwash, állítólag sötét antik rózsaszín, magyarul 39-es szín (2 gombóc, és egy icipici a harmadikból)
Tű: 3 mm 




7 megjegyzés:

  1. Ez nagyon jól áll :) Tiszta art deco :) Kár, hogy az én fejem nem sapkakompatibilis...

    VálaszTörlés
  2. Ez volt a háttérzene? :o)
    http://www.youtube.com/watch?v=gU3k1Tpih8E

    VálaszTörlés
  3. Eszméletlen jól áll! A fotó, a feeling csúcs!

    VálaszTörlés
  4. Köszi!!! Úgy tűnik, ez a kalap jó ötlet volt, nagyon sokan megdicsérték, ÉÉÉÉS még nekem is tetszik, kivételesen nincsen semmi "de", vagy "csak". Akkor is tetszik, amikor benne van a fejem :-)
    A fénykép meg a Fickóm műve, asszem, ő is jól szórakozott :-D

    VálaszTörlés