2015. március 31., kedd

A második törpekardigán

Elkezdtem egy újabb kiskardigánt, mert mostanában csőstül érkeznek az újabb és újabb kisbabák a baráti körben.
A múltkori félelem és rettegés után - hogy ebből most mekkora kell, biztos nem fogom tudni befejezni, nem lesz jó a babára és/vagy nem fog tetszeni Lucának, és nem adja rá, meg hasonlók - némileg kinyílt a csipám, tudom, hogy képes vagyok rá, és igazi bulikötésnek érzem a feladatot.

Másik mintát választottam, illetve elsősorban másik fonalat. A tavaszra való tekintettel a Cotton Merino-készletemet húztam elő (saaaaaajnos kellett is vennem hozzá, mert az egyik szín kilógott a sorból, muszáj volt kicserélnem), és abból álltam neki, de mivel ez vastagabb, mint a Supremo, új mintát is kellett keresnem. (Louise Tilbrook: Fuss Free Baby Cardigan)

Úgy döntöttem, ez végig csíkos lesz. Emiatt mindjárt az elején bele is futottam abba a problémába, hogy ha "kfb"-vel szaporítom a raglánvonalat (vagyis a jelölő előtti és utáni szemekbe kétszer öltök, egyszer a hátsó, aztán az első szállal is kötök egy simát), akkor az mindig fel fogja hozni a másik színt, és úgy fog kinézni, mintha véletlenül fordítottat kötöttem volna sima helyett.


Az első két szaporítás után elég bánatosan néztem, hogy ez így ronda lesz, és ki kéne találnom valami másik módszert inkább, vagy pedig ne legyen csíkos mégse.
De végül úgy döntöttem, hogy megvárok még néhány ismétlődést, mert lehet, hogy ha ez "rendszeres", akkor viszonylag egységes mintázatot fog adni, és még akár jól is nézhet ki.

És hát az van, hogy bejött, szerintem nagyon jópofa kis raglánvonal lett, örülök neki, hogy ennél maradtam:




Ahogy a képen is látható, azóta már leválasztottam az ujjakat, és az oldalán "hasítok" lefelé. Igyekeznem kell, húsvétkor van az egyetlen esélyem odaadni azoknak, akik reményeim szerint majd eljuttatják a babucinak, mert nem tudom, mekkora a valószínűsége, hogy aztán egyhamar eljutunk Szegedre látogatóba.

És ha elkészül, akkor megint kezdhetek aggódni, hogy jó legyen a babára, tetsszen az anyukájának, adja rá, meg ilyenek, szóval épp, mint az előzőnél. Jobban belegondolva nem is változott semmi, csak a fonal :-D


2015. március 16., hétfő

Itt a tavasz, kész a téli sapkám

Télen a többiekkel engem is megcsípett a fair isle-bogár, akkoriban gyakorlatilag mindenki Montreal-sapkát kötött, nekem meg beakadt, hogy "nehogymá' én ne tudjak ilyet". Aztán tudtam.

Mondjuk a fair-isle, vagy leánykori nevén norvégminta (nem teljesen ugyanaz a kettő, aki nem hiszi, járjon utána, majd ha eszembe jut, teszek be linket) nem kifejezetten az a pihentető, megnyugtató, zűrös napok utáni jó kis levezető gyakorlat, hanem odafigyelés, kőkemény koncentráció, elfojtott káromkodások, egy kis csapkodás meg néhány könnycsepp.

Nem lehet közben tévét nézni, és beszélgetni se. Én az elején legszívesebben kiragasztottam volna magamra egy táblát, hogy "ne szólj hozzám a sor végéig", aztán utána ez egy kicsit javult, és már akár egy-egy mintaegység végén is képes voltam némi minimális kommunikációra a külvilággal, miszerint: aha/mingyá'/várjá'/neeeeem/haggyá'/mostelrontottammiattad, szóval bájos és szórakoztató társaság lehettem, az tuti.

Fair isle-t rontani (bontani) űberszívás, ezt is onnan tudom, hogy kipróbáltam. Többször, hogy igazán biztos lehessek benne.

A szálvezetésbe és a megfelelő, lehetőleg egyenletes feszesség megtartásába belejön az ember. Elvileg lehet jó lazán kötni, én ezt az opciót mintha egy kicsit talán túlságosan is kihasználtam volna, de mivel a belső oldalon futó szálak extra tartást adnak a kész holminak, mégse lett igénytelenül pacuha. A laza szemeket meg végül szépen helyrerángatta a blokkolás. Lapostányéron :-D

A sapka egyébként a várthoz képest kicsit túlzottan lógós, olyan tipikusan bányásztörpe-stílusú lett, én meg jobban csípem a fejrecuppanós, "szopottgombóc"-fazont, de egye fene, szódával elmegy :-)


Így néz ki a teteje, csak itt nagyon nem jók a színek:


Így meg a mintája kicsit közelebbről:


Minta: Montreal Hat (ingyenes Drops-minta)
Fonal: Drops Fabel és Delight
Tű: 2,5 és 3,25 mm
Módosítás az eredetihez képest: az 1x1-es passzé helyett felhajtott, simakötésű szegély. 


(Összegzésként ismét meg kell állapítanom, hogy a norvégminta nem az én műfajom, bár a jelek szerint tulajdonképpen ha akarok, akkor elboldogulok vele, de évente egyszer pont elég.)

2015. március 10., kedd

A babakardigános történet

Úgy végződött, hogy a kardigán végül jó lett, a tulajdonos pedig cuki és jószagú.


Az előzmények pedig a következők.

Supremo fonalat választottam, amit - a teszt sajnos kimutatta - én legeslegeslegfeljebb 3-assal tudok kötni, olyan 26-27-es kötéspróbával, erre meg gyakorlatilag alig volt épkézláb minta a Ravelryn. 

Végül 3-4 újszülöttkardigán-mintát olvastam el tüzetesen és hasonlítottam össze pontról pontra. Kb. ugyanarra a fazonra és méretre egészen meglepően eltérő szemszámokat használtak, hát ebből én táblázatot gyártottam, és bár hivatalosan nem számoltam át egyik mintát se, nagyjából a saját kötéspróbám szemszámával és az interneten fellelhető - szintén nagyon különböző -, újszülöttek méretére vonatkozó adattáblákkal összehasonlítgatva, egyik információt innen, a másikat onnan felhasználva összeraktam a (mondjuk így) saját változatomat. 

Egyébként ez volt életem első befejezett kardigánja (mert félbehagyott már volt több is), még ha babaméretű is, tehát ezen a fronton is elértem az áttörést :-)

Technikailag a következő kihívásokkal néztem szembe:
- szemek felszedése a ferde v-kivágás két oldalán (nem tökéletes, utána kell nézni, bár szerintem törvényszerű, hogy ezt nem nagyon lehet igazán szimmetrikusra)
- ujj szemeinek tűre szedése és körbekapcsolása a lehető legkevésbé visszataszító módon, majd a mégis keletkező lyukak eltüntetése
- fogyasztás és színváltás egy kör ugyanazon pontján
- egyenletes simakötés síkban (sucks) 

A munka során egyszer csak kiderült, hogy az ifjonc már kb. kéthónapos lesz, mire találkozunk, és talán jobb lett volna egyből egy nagyobb méretet kötni neki. Itt egy kicsit lelohadt a lelkesedésem, mert attól féltem, hogy kinövi, mire átadom, de bontani elég nagy szívás lett volna a körben rákötött gomboláspánt miatt - na jó, ez így vicces, mert egy kb. A/5-ös méretű izéről beszélünk, abban meg mi a szívás :-D -, mindenesetre inkább azt forgattam a fejemben, hogy feladom postán. Aztán mégsem adtam, hanem drukkoltam, és bejött. A használatba vett kardigánt fent már láthattátok, de készült róla pár fotó baba nélkül is. 

Szóval összességében elégedett vagyok, de főleg nagyon örülök, hogy nemcsak jó fotótéma, hanem megfelelő méretű babaruha is lett a kiskardigánból :-)






A képeket - az első kivételével - a rendes Judit kolléganőm lőtte a rendes fényképezőgépével, azért ilyen jók.