2015. augusztus 2., vasárnap

Kötött nyakkendő bevállalós célszemélynek

Dani kért egy élénkzöld kötött nyakkendőt, és megígérte, hogy felveszi. (Mert elsőre azt válaszoltam neki, hogy tudja, kivel szórakozzon, annyira azért nem érek rá.)

Kerestem mintákat, aztán az egyiknek nekiálltam, de nem voltam vele megelégedve, mert csúnyán szaporította a csücskét, sok másikkal meg az volt a bajom, hogy csak egyrétegű volt, szóval addig-addig néztem, míg úgy döntöttem, hogy majd én kitalálom, hogy kell ezt rendesen, és így is lett. (Az elején azért Annamari segített.)

No hát, SZERINTEM úgy kell rendesen nyakkendőt kötni, hogy elkezd az ember tulajdonképpen egy zokniorrot 3-3 szemmel, simakötéssel - én magic looppal szoktam körben kötni -, és mindkét oldal mindkét szélén addig szaporítja balról és jobbról is, míg olyan széles nem lesz, mint amit előzetesen kinézett magának, majd az egyik tűvégen még szaporít egy-egy szemet, de a másikon már nem. Innentől további rengeteg kör simakötés következik, azt leszámítva, hogy az utoljára pluszban szaporított egy-egy szemet végig fordítottan kötjük, hogy majd lapos legyen a nyakkendő széle, mert a henger alakú az hülyén nézne ki :-)

Természetesen a kimosott kötéspróba alapján már rég kiszámoltuk, hogy a nyakkendő legszélesebb és legkeskenyebb része között pontosan milyen ütemben kell fogyasztani, munka közben tehát ez alapján járunk el, szemjelölő használata melegen ajánlott. Nálam minden hetvenedik körben kellett fogyasztani, jobbról-balról egy-egy szemet, mindkét tűn.

Amikor már eléggé előrehaladott állapotban volt a munkadarab, Dani mester ellenőrzés végett megkötött magának egy hagyományos nyakkendőt, amibe közvetlenül a csomó alatt és felett beleszúrtunk egy gombostűt. Ez kijelölte a nadrággombtól a csomóig tartó, lelógó rész hosszát, valamint azt a szakaszt, amekkora a csomóhoz kell. Ez utóbbinak saccométerrel kiszámoltuk a másfélszeresét, mert a duplán kötött anyag sokkal vastagabb, mint egy normális nyakkendő, legyen elég anyag a csomózáshoz.

Ezután fogtam még egy ugyanakkora kötőtűt, és a két réteg szemeit párosával összekötögettem, hogy innen csak egy rétegben haladjak tovább (az ingnyak alá ne kelljen böszmevastag kötéshurkát gyömöszölni). Azonnal fogyasztottam is egy-egy szemet mindkét oldalon, mert hirtelen szélesebb lett, mint kétrétegű korában.

Két-két szem lusta szegéllyel, simakötéssel haladtam tovább, tartva a fogyasztást minden hetvenedik sorban. Amikor elértem a kontrollnyakkendő hosszát, leláncoltam a maradék szemeket. Minden jó szándékom ellenére pöndörödik, mert túl hosszú és túl keskeny, konkrétan befordul maga alá a komplett szegély, de nem baj, megkötéskor be kell igazítani a gallér alá.



A fogyasztásoknál elég jól látható zökkenőket majd a blokkolás és/vagy a gőzvasaló dolga lesz kiegyenlíteni, az meg a Danié, hogy kicsit rövidebbre kösse legközelebb.

Fonal: Cheval Blanc Celeste
Tű: 3 mm



12 megjegyzés:

  1. Tényleg bevállalós. És a nyakkendő nagyon jó lett :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Amúgy én is nagyon meglepődtem, amikor a konzervatív ízlésével egyszer csak előállt a kötött nyakkendős ötlettel, hagytam is neki menekülőútvonalat, de nem gondolta meg magát, tényleg fel fogja venni (állítólag) :-D

      Törlés
    2. Nos, akár felvette, akár nem, sok boldogságot nektek! :)

      Törlés
    3. Felvette, és köszönjük szépen! :-D

      Törlés
  2. Kifejezetten jól áll, ezzel a kékkel pláne! Nekem tetszik!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Remélem, az öltönyéhez is menni fog, az szürke :-)

      Törlés
  3. Válaszok
    1. Ez a Dani egy ilyen vagány csávó :-D

      Törlés
  4. Nagyon jó, mind az ötlet, hát még a kivitelezés, a képről meg már nem is beszélve!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, igyekeztem :-D Bár az ötlet ugye nem az én fejemből pattant ki, de egyébként nagyon örültem a felkérésnek (szerintem nem minden pasi vállalja büszkén és teljes mellszélességgel, hogy élete párja kicsit buggyant :-D :-D )

      Törlés
  5. Nem is gondoltam volna, hogy a nyakkendő ennyire bonyolult ruhadarab, pedig a leírás nem piskóta! Klassz, vagány nyakkendő és klassz, vagány Dani! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Izé, szerintem nem bonyolult, csak nem tudok röviden és tömören fogalmazni. Lehet, hogy angolul kellett volna írnom, például "cont in st st in the round and dec 1-1 st every 70 row", itt nem lehet összevissza hadoválni :-D

      Törlés