És az egész csak hatvannyolc gramm, olyan légies, simán áthúzom a karikagyűrűn. Annyira imádtam horgolni, hogy egy hét alatt kész is lett.
Lehetne akár tökéletes is.
De annak idején megfogadtam, hogy ebben a blogban nemcsak a fantasztikusan sikerült alkotás feletti derűs, üdvözült mosolyom fog lebegni, hanem ha a valóságban úgy volt, akkor esetleg b.zmegek is röpködnek majd, meg lemondó sóhajok szállnak.
A leheletvékony, csúszós fonalat a hozzá képest böhöm tűvel nem sikerült igazán egyenletesen horgolnom, így amikor elkészültem, elvágtam a szálat, beáztattam, kinyomkodtam, és izgatott várakozással nekiálltam szépen kitűzködni a padlón, akkor láttam, hogy néhány helyen bizony lyukas lett. Ami a legbosszantóbb, hogy egyébként nincs elrontva, nem hibás, "csak" egyenetlen.
De igen, látszik :-)
Semmi gond, nem haragszunk egymásra a kendővel, nekem ez igazából a horgolás mellett a kötésben is állandó problémám, nem lehet mit tenni, gyakorolni kell, és még többet gyakorolni. Hát állok elébe, ennél sokkal kellemetlenebb kötelességei is vannak az embernek :-D
Amúgy a lyukakat leszámítva tényleg nagyon szép, örülök, hogy végre abbahagytam a nézegetését, és helyette inkább megcsináltam :-)
Minta: Simple Scallops
Fonal: púderrózsaszín Drops Lace
Tű: 4,5 mm
El nem tudom képzelni, hogy vagy képes dropszlészt 4,5-essel horgolni, bámulat! Szép lett a kendő, a lyukakra a fiam azt mondaná: legalább látszik, hogy ember csinálta, nem gép!
VálaszTörlésKöszi, a fiadnak tulajdonképpen igaza van :-) Az előző kiskendő is viszonylag tömör lett, és bár szívem szerint a Lace-t legeslegfeljebb 3,5-össel horgoltam volna, tudtam, hogy az nem fog jót tenni az esésének, így vettem egy nagy levegőt, és nekiestem a 4,5-össel.
TörlésMit foglalkozol a lyukakkal? Ha viseled tuti nem látszik, mert nincs így kifeszítve. Egyébként meg nagyon szép. Ha nagyon nem tudsz megbarátkozni a lyukakkal, add nekem. :-) :-)
VálaszTörlésIgazad van, tényleg nem kifeszítve hordom a kendőimet, sőt, szinte kizárólag nyakban, vállkendőként nagyjából soha. De gondolom, mindenki úgy van vele, hogy szeretné tökéletesíteni a tudását, és egyre jobban csinálni, amit csinál. Szóval nem rinyának szántam, nekem is tetszik :-)
TörlésSzép lett a kendőd, és tényleg nem fog látszani a lyuk, csak ha így tartod, mint az utolsó képen :) De talán még lehet javítani rajta, ha szeretnéd, tehetünk egy kísérletet.
VálaszTörlésNem fogom így tartani túl sokat :-D Szóval valójában senki nem fogja látni, csak ha direkt megmutatom.
TörlésDe a tuti trükköd azért érdekelne ám! :-)