2018. augusztus 1., szerda

Kicsi kendő

Gondolná az ember, hogy ilyen "egyszerű", ritmikusan ismétlő, vonalzóval rajzolt mintát aztán el se lehet rontani. Hát dehogynem.
Eleinte nagyon durván kifogott rajtam Annás kendője, az még csak hagyján, hogy az első 10-12 sor után vissza kellett bontani, na de akkor is, amikor már huszonvalahány gramm benne volt az ötvenből, az bizony már jobban fájt.

Kezdetben az volt a baj, hogy nem találtam a szélén a magasításokat, akkor egy darabig minden sor mindkét végére jelölőt akasztottam, egészen addig, amíg meg nem jegyeztem, hogy néz ki egy sor, amikor kész van, hová nem szabad elfelejteni horgolni még egy pálcát.
Ez egyébként nagy segítség volt, de a saját hülyeségemtől megvédeni nem tudott, ha a félpálcás sorban egy szemet véletlenül kihagytam, akkor a következő sor el volt szúrva. Emiatt is bontottam egyszer-kétszer(-háromszor?).

A legrémesebb az volt, amikor rögtön az elején az egyik sor szélén a szaporítást rontottam el, és csak sokkal később vettem észre, hogy húz a kendő közepe jobbra. A vallatásnál (megszámoltam a szemeket) derült ki, hogy az egyik oldalon EGGYEL kevesebb pálca van, és az okozta ezt a nagyon látványos, és bontás nélkül sajnos javíthatatlan hibát. Ekkor történt a fél gombolyagos visszabontás.

A Malabrigo Lace ezt nem szereti, és utálatosan viselkedik. Szakad, akad, tapad, filcesedik, húzatja magát, cirkuszol. Úgy kell vele bánni, mint a hímes tojással.

Egy szó, mint száz, megdolgoztatott ez a kendő, na. Pedig tényleg nem nehéz, nem is annyira agy kell hozzá, mint inkább szem, nem lehet felületesen figyelni, nem elég, ha jónak "néz ki", pontosan stimmelnie kell, mert a hibákat kíméletlenül megmutatja. Nem is maradt benne egy darab se a végén, szóval azért sikerült jól kijönnöm a dologból.

De ennek így is kellett lennie, mert PIF-ajándéknak készült, és már át is került az új gazdájához. Remélem, jól fogják érezni magukat együtt.
Én pedig hiába mondom, hogy jaaaaj, neeeeem, úgyis rövidesen játékban leszek megint :-D







Minta: Kicsi kendő
Fonal: Malabrigo Lace (Bergamota)
Tű: 3 mm

1 megjegyzés:

  1. Nagyon szép valamint jó ez a féloldalas haj is. Irigykedik! :)

    VálaszTörlés