Addig-addig kötöttem, míg úgy tűnt, hogy már csak annyi fonal van, amennyivel leláncolom, és nem lesz túl sok maradék. (Ezt a pontot egyébként elég jól sikerült beazonosítanom, mert úgy nagyjából 20 cm fonal maradt a végén. Kicsit izgultam is leláncolás közben. Huhh.)
A fonalhoz (700m/100g) képest kicsit túl vastag tűvel kötöttem (3,25), és blokkolni terveztem, mert nem látszott túl nagynak. De amint a kész kendő vizet ért, azonnal éreztem, hogy a laza kötés miatt ez jóóóóó sok anyagot felvett, és lesz hova nőnie, hát volt is.
Nincs blokkolópálcám, ezért felkészültem a legrosszabbra, elővettem a több száz gombostűmet, és a padlóra telepedtem azzal, hogy ott töltöm a fél délutánt, mire ebből v-formát blokkolok. Aztán úgy alakult, hogy kitűztem a csücskeit, és annyira megtetszett, amit láttam, hogy azon a ponton abba is hagytam a tűzködést, nyilvánvalóan eléggé megkönnyebbülve :-D
Szóval végül ilyen sárkányos lett:
Amikor már épp csak egy icipicit volt nedves, gyorsan felszedtem, mert tudtam, hogy már meg fogja tartani az alakját, és kivittem az erkélyre, ahol szépen sütött a nap, és egy kicsit fújdogált a szél. Ott pillanatok alatt megszáradt, így az esti programra már jöhetett is velem.
A ház előtt egy kicsit megálltunk fényképezni.
Dani eléggé magasan van, ezért gyakorlatilag az összes képen felfelé bámulok.
Szóval ez egy ilyen vidám
Fonal: Bilum kézzel festett hernyózöld Pukpuk (merinó-selyem keverékfonal, 700m/100g, el is fogyott szépen mind)
Tű: 3,25 mm
Minta: Penne by Balogh Szilvi, de szemmel láthatólag elég erősen módosította a tervező, hogy megköthessem kendőnek :-)
(A kendőt egyébként alig több, mint két hét alatt hoztam össze, ez ad némi reményt arra, hogy a következő darabot - ami egy határidős tesztkötés - is képes leszek időben befejezni. Egyelőre annyit mondok róla, hogy piros.)
Állat jó lett! :)
VálaszTörlésKöszi, pillanatnyilag nekem is ez az új kedvencem, most is itt lóg a nyakamban :-)
TörlésNagyon klassz lett! És milyen jól áll ez a zöld! Nem is gondoltam volna...
VálaszTörlésMiután az eggyel sárgásabb/halványabb verzió eléggé sápaszt, én se voltam biztos benne, hogy előnyös lesz, csak abban, hogy K.E.L.L. :-D De most ilyen szerencsém volt :-)
TörlésNagyon klassz lett, és teljesen jól tetted, hogy abbahagytad a tűzködést... nagyon bejövős a formája!
VálaszTörlésKöszi :-) Igazából a sárkányalakzat a kendő bordáit kicsit átrendezte, de mivel amúgy is inkább csak olyan sejthető mintája van, egyáltalán nem ártott meg neki. (Az meg kifejezetten mázli volt, hogy megúsztam a gombostűzést, lehet, hogy még most is a padlón hasalnék mellette, hogy egyenes legyen :-D )
TörlésBaromi jól áll ennek a színnek ez a forma, nagyon jó lett! Gyönyörű esése van, szerintem is imádni fogod. :-)
VálaszTörlésKöszi, tényleg minden szempontból szépen viselkedik :-) Annyira jó a tapintása is ennek a gyapjú-selyemnek, még a kötéssel és fonalimádattal (egyelőre) nem fertőzött kolléganőim is gyönyörködve fogdosták :-)
TörlésNem fogok gügyögni, nem fogok gügyögni, nem...de. Dönölűűűű!! :)
VálaszTörlésSzépszégesz drágaszág, ugye? :-D
TörlésAzám :D
TörlésSzíne, formája telitalálat!
VálaszTörlésKöszi! A fonal meg a minta megtette a magáét, én itt csak az iparos voltam, aki kalimpált a tűkkel :-D (Bár azt szokatlanul gyorsan, mert már NAGYON hordani akartam :-) )
TörlésNe bagatellizáld a szerepedet. Hiába a jó minta, a szép fonal, ha nincs aki szépen megkösse. ;)
Törlés