2014. október 3., péntek

Ideiglenes kezdés, amit tényleg ki is lehet bontani

Az ideiglenes kezdés, vagy rendes angol nevén a provisional cast on, jó nagy szívás. Egyébként esküszöm, tényleg szeretek kötni, csak vannak benne olyan apró kis disznóságok, mint pl. ez meg a pikós leláncolás, meg a kötéspróba, és amikor az ember ilyenekkel találkozik, olyankor finnyog egy kicsit, de persze megcsinálja, mert amúgy meg nem a világ vége.

Ideiglenes kezdésre akkor van szükség, ha az első sor szemeit valamiért "nyitva akarjuk hagyni", mert később még dolgunk lesz vele, pl. csak így tudunk egy munkadarabot szimmetrikusra kötni, vagy folytatni akarjuk/kell az ellenkező irányban, mert szegély lesz még rajta, ilyesmi.

Amivel általában először találkozunk ideiglenes kezdés címszó alatt, az az a módszer, amikor egy kis maradék fonalból horgolunk egy láncszemsort, és ennek a hátulján szedegetjük fel a hurkokat a kötőtű hegyével,  a "dolgozó fonalból" egyben azonnal kötve is bele az első sort. Aztán kötünk, ameddig kell, és a végén egy laza mozdulattal kibontjuk a láncszemsort, újra tűre szedjük az "élő" szemeket, és tesszük velük, amit a minta diktál.

Ja, persze.

Ami egy kicsit megnehezíti a dolgunkat, hogy el kell találni, merre nézzen a láncszemsor, melyik legyen az eleje, melyik a vége, és ha ezt mind aprólékosan belőttük, még akkor is simán lehet, hogy a kötés kisördöge mindent összekever, és amikor a szerintünk megfelelő fonalvéget meghúzzuk, akkor ahelyett, hogy szép engedelmesen kibomlana a láncszemsor, sokkal inkább jó szoros csomókat kötünk, aztán vagdoshatjuk ki a szemekből a hurkokat egyenként kisollóval. Hát, ez annyira nem funky.

Amikor a Muir stólát kötöttem, a tervező, Romy Hill oldalán megtaláltam az ideiglenes kezdésnek egy sokkal felhasználóbarátabb módját. Ez is horgolótűvel működik, gyakorlatilag szemeket horgolunk egyenesen a kötőtűre, és kisdobos-becsszóra mondom, hogy TÉNYLEG szépszerével ki lehet bontani a végén.

Most egy kétrétegű sapkát kezdtem el, aminek az a lényege, hogy kötünk egy csövet, megcsavarjuk, egyik oldalát a másikra húzzuk, és összedolgozzuk a legelejét a legvégével - ezért kell nyitva maradnia az első sornak, tehát ideiglenes kezdéssel szedem fel a szemeket.

Naná, hogy a nagyobb sikerrel kecsegtető, újonnan megismert módszerrel :-)

1) Horgolunk néhány láncszemet.
2) A kötőtűt a horgolótű alá helyezzük. A pár láncszem a tűk háta mögé esik.
3) Alulról előrehozzuk a fonalat, és a két tű körül hátravisszük. Ilyenkor a két tűket a jobb kezünkben tartjuk, a fonalat pedig a bal kezünkön vezetjük, mint minden más normális esetben. Csak nekem nem voltak kéznél további végtagjaim, hogy tartsam is, meg fényképezzek is :-D
4) A horgolótűvel elcsípjük a fonalat, és áthúzzuk a rajta lévő szemen. Ezzel egy újabb láncszemet képeztünk, meg egyben egy hurkot a kötőtű körül is.
5) Ezt folytatjuk, amíg kell.



Így néz ki képekben.

Amikor már elég szem van a kötőtűn, akkor jöhet még pár láncszem csak úgy a levegőbe. Olyan lesz, mintha már lenne egy sor a kötőtűnkön. Akkor fogjuk a fonalat, amivel kötni fogunk, és tök simán folytatjuk a kötést. A végén, amikor majd kell, az ideiglenes sor egy húzással akadálytalanul kibontható.

Próbáljátok ki!
Ez pedig itt Romy Hill eredeti leírása.

4 megjegyzés:

  1. no igen... az a bizonyos provisional cast on nem a kedvencem... valahogy nem szoktam eltalálni, hogy úgy álljon, hogy szépen le lehessen bontani....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De ha ezt kipróbálod, akkor utána tényleg kijön szépen!

      Törlés
  2. Yessssss, ez most nekem nagyon jól jött, köszi :)

    VálaszTörlés