2016. július 25., hétfő

Szivárványos Upstairs sideways

Először talán Macus blogjában láttam a Flotte Socke Kolibri hihetetlen színű zoknifonalait, és azonnal tudtam, hogy ezt muszáj lesz kipróbálnom.
Pécsen lehet kapni a fonalam.hu boltjában, és persze postán is rendelhettem volna, de szerencsére mi egyébként is gyakran járunk arra, Dani családjához látogatóba, szóval nem okozott gondot a beszerzés.
Annál nagyobb fejtöréssel járt megoldani a "mit kössek belőle" kérdést. Eleinte zoknit akartam, de ahhoz túlságosan hamar tavasz meg nyár lett, és akkor már nem volt hozzá kedvem.
Kendőt persze elvileg tilos. Így aztán sokáig csak nézegettem a szivárványszínű gombolyagot, de amikor egyszer csak szembejött a háromszög alakú Upstairs kendő mintája, amit mintha kifejezetten erre a fonalra írtak volna (a bemutató képeken szerepel is belőle egy szivárványos változat), akkor meg voltam véve kilóra, és elfelejtettem az összes szabályzatomat, miszerint pl. tizensokadik kendőre márpedig nincs szükség. De igen, VAN, és punktum.

A minta egyszerű, de valamiért nekem különleges, a hosszan színátmenetes fonal nem csapja szét, hanem kölcsönösen erősítik egymást. Hihetetlen sebességgel készült el, talán két hét se kellett hozzá, ami az én kötési szokásaimhoz képest szinte már nem is normális, de szerintem ez a kendő éjjelente titokban saját magát kötötte.

A leírás azt mondja, egy gombolyag zoknifonalból 4-es tűvel 6 ismétlés jön ki, nekem ott még rengeteg fonalam volt, és belevágtam a hetedikbe. Egészen sokáig elhittem, hogy elég lesz, aztán végül egy kis csalással fejeztem be, de ezt nem mondom el senkinek :-D

Mutatom a képeket, szóljon, aki úgy érzi, hiányzik valami erről a kendőről. Nekem semmi :-D









Minta: Upstairs 2.0 Sideways (a stóla verzió ingyenes, ez nem)
Fonal: Flotte Socke Kolibri (6214, ha jól azonosítom)
Tű: 4 mm

12 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Köszi! És a fonalötletet is! Nélküled lehet, hogy nem figyeltem volna fel a Kolibrire. :-)

      Törlés
  2. gyönyörűséges lett és nagyon jól áll! Ideális lett a méret is és semmi sem hiányzik róla. (szederbor)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi! Nekem is nagyon tetszik, még az is lehet, hogy megtartom :-D (Szegény fonal kb. karácsony óta várta a sorát, igazán ideje volt, hogy legyen vele valami :-D )

      Törlés
  3. nekem van 3 motring egy másik színben kb. 1 éve, és ma reggel találtam egy mintát ami hangosan kiáltozik érte

    VálaszTörlés
  4. Lehet, hogy éjjelente Dani is kötötte :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szóval ezért marad fenn minden este sokkal tovább, mint én! Titokban folytatja a megkezdett munkáimat 😄

      Törlés
    2. Hát igen. Ámbár, azt elismerem, hogy házimanónak kissé magaska... :D

      Törlés
    3. Az én vagyok :-D Ő a házióriás :-)

      Törlés
  5. Szerintem is tökéletes lett, és nagyszerűen áll! Aztán puha-e?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát... igazából nem :-D Zoknifonal, és ebből a szempontból pontosan ugyanazt a kicsit sprőd tapintást kell várni tőle, mint a többitől.(De ha nem vagy érzékeny rá, akkor simán hordható.)

      Törlés