2016. február 22., hétfő

Szép madár a MalabRigó

Annyira tetszett a Dancing Fireflies sapka, amit Kutas-Keresztes Áginak teszteltem, és olyan jó volt Malabrigo Riosból kötni, hogy akartam az élményből még egy kicsit, ezért megkötöttem hozzá a garnitúra másik felét, a nyakmelegítőt is.

A fonal még mindig fantasztikus, a minta már megint tökéletes, mit is szaporítsam a szót :-)

Egyetlen észrevételt tennék mindössze. A sapkával ellentétben - amit 4-es tűvel és 20-as szemszámmal kötöttem - itt most az előírt, 17-es (na jó, LEHET, hogy 18-as) szemszámmal, és 4,5-ös tűvel dolgoztam, de a kész nyakmelegítőt mosás után szinte egyáltalán nem blokkoltam, csak eligazgattam, és hagytam megszáradni. Annak ellenére, hogy a kerülete így végül centiméterekkel kisebb lett, mint az eredetié, én egy kicsit bőnek találom. Ha kívülről még fogja a kabát nyaka is, akkor jó, de egyébként nem túlzottan fog melegíteni, cserébe viszont eszméletlen jól néz ki, nagyon tetszik, és tökéletesen nekem való. Ha újrakezdeném - mint ahogy nem fogom -, akkor azért itt is levenném a tűméretet négyesre.

Így néznek ki a tesójával párban:



Hátulról ilyenek:



De mivel én általában nem szoktam együtt hordani a sapka-sál szettek részeit, sokkal inkább erre lehet számítani:


Itt pedig azt lehet jó alaposan szemügyre venni, hogy milyen szépen szoktam állni, amikor azt hiszem, hogy nem fog látszani:



Fonal: Malabrigo Rios (Teal Feather)
Tű: 4,5 mm (a felső széléhez 4 mm) 



31 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Köszi, szerintem nagyon érdemes volt megkötni, jó kis hordható darabnak ígérkezik! :-)

      Törlés
  2. Szuperjól néz ki minden és mindenki a képeken! :) Ezt a madarat én is nagyon szeretem, olyan jó kis puha, és kényelmes volt horgolni vele.

    VálaszTörlés
  3. Jómadár :-) Kár, hogy mindig mindent azért nem lehet Malabrigóból kötni-horgolni, arra rámenne a fizetésem :-) Te mit horgoltál belőle?

    VálaszTörlés
  4. Ááá, csak a szokásost, azaz egy kendőt. Na jó, vagyis kettőt... :) Most a lace-e következik majd valamikor.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is kilátásban van néhány csipkeprojekt, ugyan nem Malabrigóból, de ugyanolyan élmény lesz: Csongor Zsófitól van két motring fonalam, egy röviden átmenetes, olyan "mindenízű", meg egy egyszínű, fényes éjkék.

      Törlés
    2. A Bilum-os fonalakhoz még nem volt szerencsém, de ami késik, nem múlik...Kíváncsian várom, mik készülnek majd nálad belőlük.

      Törlés
  5. Nagyon szép lett - esetleg egy szép, dekoratív sáltűvel szűkebben is hordhatod. Amúgy szuper a hajad!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, ki fogom próbálni a sáltűs megoldást!
      (Csak nemrég vágták le a hajamat, még nem a barátom, de majd összeszokunk :-D )

      Törlés
  6. Aztaa! :) Csodajó mindkettő! A minta is nagyon tetszik, de a fonal... aahhh... Novemberben vettem egy Riost, Marte , persze. Sak egy volt, miért is ne, de vár a mintár... ilyen nyakbavalót szeretnék, de olyan ”állót", ne lapuljon le. Jaj de érik, még jó, hogy nálam májusban is lehet hordani :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Megkerestem ezt a Marte nevű színt, igazi finomság lesz belőle, az biztos! Ha most megkötöd, még három hónapig hordhatod egyfolytában :-) (A Teal Feather maradékára meg a Férfiembernek fáj a foga, neki is csak olyan szűk, cső alakú nyakmelegítő kéne, simakötéssel. Szerintem nem fog beletörni a bicskám, én viszont igyekezhetek, mert remélhetőleg legkésőbb áprilisban jó idő lesz :-D )

      Törlés
  7. Csip-csip. Nagyon csinos lett! Csip-csip.

    VálaszTörlés
  8. Csini és szép színű és nagyon :) És a hajad is :)

    VálaszTörlés
  9. Nagyon szép ez is! külön is, együtt is! Megkívántam a fonaladat: vettem egy ilyen színű Riost én is :-) (((Elég vad szín :-D - vadabb mint gondoltam, és zöldesebb, mint az én monitoromon a te fotóid - de csodás)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nahát, de mókás :-) Amúgy igen, ezeken a mostani képeken egy kicsit kékebb, mint amennyire zöld :-) Talán a sapkás fotók egy hangyányit közelebb állnak a valósághoz. Te mit tervezel kötni belőle?

      Törlés
    2. valami csavart mintás sapka lesz. (kaptam egy éppegymotringraelég 1001-es szülinapi utalványt, és bár egy éve az Aguas körül dongok, mégis most erre klikkeltem :-D )

      Törlés
    3. Nekem is van két gombolyag pont ilyen fonalam. Még két éve vettem, de még mindig nem tudom, mi lesz belőlük...

      Törlés
    4. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    5. Bakker, keverem a személyazonosságaimat :-D De úgy látszik, csak a szöveget engedi törölni, a név ottmarad.... na mindegy, csak épp kitaláltam, hogy mi lesz a Teal Feather malabrigódból, hát csíkos pulcsi.

      Törlés
  10. Jól néz ki! Annyira, hogy kedvet kaptam nyakmelegítőhöz, pedig nem az én műfajom.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

      Törlés
    2. Még megszeretheted! Ha meg mégsem, valaki megkapja ajándékba a családodból. Szerintem nem tiltakoznának :-)

      Törlés
  11. Ez a szín a szemedhez lett kitalálva, az alsó képen meg szerintem további malab rigókat keresgélsz az égen, hátha szeretnének az öledbe pottyanni... Vagy nem? :-)
    Jutka

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, én a mai napig csodálkozom, hogy különféle színek mellett mennyire különbözően néz ki az ember szeme, sőt az arca is. Ez a szín nekem tényleg ilyen "kiemelő". Sajnos nem pottyantak további gombolyagok, pedig örömömben madarat lehetne velem fogatni, például akár malab rigót is :-D

      Törlés
  12. Annyira jól passzol ez a szín hozzád. Amúgy a szettek rajtam is kábé akkor szoktak együtt lenni utoljára, amikor fotózom őket. Pedig mindig megfogadom, tényleg.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én előre tudom, hogy nem fogom együtt hordani, sokkal jobban szeretem összekombinálni őket másvalamivel. Együtt nekem nagyon mesterséges, én meg inkább a kevésbé megtervezett(nek tűnő) összhatásra törekszem :-D Nem állítom, hogy mindig sikerül, persze :-)

      Törlés
  13. Annyira jól passzol ez a szín hozzád. Amúgy a szettek rajtam is kábé akkor szoktak együtt lenni utoljára, amikor fotózom őket. Pedig mindig megfogadom, tényleg.

    VálaszTörlés
  14. Annyira jól passzol ez a szín hozzád. Amúgy a szettek rajtam is kábé akkor szoktak együtt lenni utoljára, amikor fotózom őket. Pedig mindig megfogadom, tényleg.

    VálaszTörlés