2015. november 27., péntek

A cupcake alakú rózsaszín sapka

Az irodában egyre gyakrabban fordul elő, hogy egyik-másik kolléganőm megkörnyékez, hogy szeretne tőlem kérni egy kötött sapkát-sálat-nyakmelegítőt (nagyobb dolgokat nem merek vállalni, olyasmibe még saját magamnak se nagyon kezdek). Én ennek egyébként nagyon örülök, mert látom, hogy VAN igény a kézzel készült dolgokra, pláne jólesik, hogy az én kezemmel készültekre is :-)

Laura, akivel még egy asztalnál is ülünk, arról nevezetes, hogy utál sapkát hordani, mert szerinte egyik se áll jól neki. A feje viszont neki is ugyanúgy fázik, gondolt tehát egy merészet, hogy akkor ő most mégiscsak szeretne egy sapkát, és tök jó, hogy nem kell az üzletek kínálatára hagyatkozni, mert előttünk az egész Ravelry, tényleg olyat kötök neki, amilyet csak kiválaszt.

Amikor aztán a kiválasztási folyamat befejeztével fonalat kerestünk Wooly Wormhead ingyenes Meret (Mystery beret) sapkájához, kicsit csalódottan tapasztaltuk, hogy a megálmodott rózsaszín-cirmos Morbidonéból csak egyetlen gombolyag árválkodott a polcon a Barkában, pedig kettő kellett volna. Illetve egy, és egy egész pici, de egész pici se volt :-) Némi fejvakarás után megvettünk hozzá kiegészítésnek egy "teli" rózsaszínt is, hogy majd akkor a passzéja abból lesz, és biztos úgy is jól fog kinézni.

Szerencsére még idejében érkezett az ihlet, hogy mi lenne, ha csíkoznám egymással a kendermagos és az egyszínű rózsaszínt. Tenyérnyi mintadarabot kötöttem, első ránézésre meg se lehetett mondani róla, hogy ez csíkos, megkaptam Laura jóváhagyását is, így végül ebből a két fonalból készült el a sapka.

A képek elkészítéséhez megint Juditot hívtam segítségül, mert Laura nem annyira szeretett volna éppen ma felkerülni a világhálóra, Judit meg már úgyis fenn van :-)




Ugye, hogy nem is látszik a csíkosság? Pedig felváltva van egy-egy sor a rózsaszínből és a "tarkából". Különben Laurának is tök jól áll, szóval se a fejével, se a sapkával nincs semmi baj :-D

Tű: 3,5 mm-es a passzéhoz, és 4 mm-es a sapka többi részéhez
Fonal: Rial Filati Morbidone

4 megjegyzés:

  1. Szép lett, és jól áll a szépséges, Luna Lovegood hasonmás Juditnak. A csíkozás nagy ötlet, tényleg nem látszik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Luna Lovegood? Na, ezt elmesélem neki, eddig még csak Elza volt a Frozenből (van szegénynek sok hülye kollégája :-D )

      Törlés
  2. Csini lett. Én se tudom, milyen sapka állna jól... :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát nézegesd a Ravelryt, aztán szóljál :-D :-D

      Törlés