2014. szeptember 10., szerda

Úristen, elrontottam! Mi lesz most?

Nagyjából kétszáz szem fityeg a tűmön, 20 soronként kell gomblyukat készíteni, én meg boldogan fütyörészve épp aaaaaa.... basszuskulcs, a huszonnegyediknél tartok. Hát, ezt tútótuk, Béláim.
Lógó orral kezdeném a bontást, amikor eszembe jut, hogy az ilyesmit azért már ki tudom úgy javítani, hogy csak a rontás fölötti szemeken bontom le az utolsó négy sort.

Akinek kétségei vannak, nézze csak, így kell, nem boszorkányság. Mutatom.

1) Első lépés: ahogy azt már Ahmed, a halott terrorista is megmondta: "Location, location, location". Pontosan meghatározom, hogy hol a gebasz. Nekem 4 sorral korábban, vagyis a lustakötésben két csíkkal lejjebb. Ahová a horgolótűt bedugtam, oda kellett volna egy gomblyuk.


2) Második lépés: azt a 10 szemet ott lebontom, 4 soron keresztül. Addig bontok, amíg utána majd azt a sort kell először újrakötnöm, amelyikben javítanivaló van. Mivel sor végén vagyok, nem 4 rövid keresztszálam lesz egymás alatt a szemek helyén, hanem 2 duplahosszúságú hurok. A 10 szem most szabadon van, tűre szedem őket. Valahogy így. (Én most lányos zavaromban eggyel kisebb tűre fűztem fel őket, de mindegy.)


3) Most aztán kiválasztom az alsó huroknak az alsó szálát, felveszem szépen az ujjamra a fonalat, és megkötöm az első sort rendesen. Nosza.



4) Aztán megfordítom, és a hurok maradékából megkötöm a második sort. Azért érdemes figyelni, hogy tartsuk a szokásos feszességet. Ideális esetben a két sort most pontosan annyi fonalból kéne megkötni, mint elsőre. Sajnos ez a kép elég ramatyul sikerült, de ezt csak utólag vettem észre, és akkor már igazából nem annyira szerettem volna még egyszer visszabontani odáig, hogy újat fázisfotózhassak :-D


5) Akkor most még maradt egy hurok, tehát jöhet a maradék két sor. Megkötöttem ezt is, hipp és hopp. Elfogyott az összes fonalam, visszaértem ugyanabba a sorba, ahonnét a bontást kezdtem, és idessetek: van gomblyuk!




6) Akkor most az immáron hibátlan 10 szemet szépen vissza is pakolhatom a helyére, hogy megint mindenki egy tűn legyen.



7) Ez kész is van, folytathatom a kötést!

Nem is volt nehéz, ugye? Leszaladt szemet, kettévált szálat, véletlenül simán kötött fordítottat, fordítottan kötött simát, tehát ahol alapvetően a szemszám nem változik, olyan dolgokat lehet így egyszerűen kijavítani. Ahol változik a szemszám, az kicsit keményebb dió, mert több/kevesebb szemhez hosszabb/rövidebb fonal kellene, márpedig az ugye adott. Annyi van, amennyit belekötöttünk az anyagba eredetileg. Apró trükköket persze elbír, lehet azon a részen kicsit vékonyabb tűvel kötni, vagy kicsit vastagabbal, akkor kijön még egy szem, vagy elfogy a felesleg, ha épp egy fogyasztást "szúrtunk be" utólag.

Szóval javítgassatok bátran, küzdjetek és bízva bízzatok. Én a magam részéről ennél olyan sokkal bonyolultabb mintákat már nem tudok kijavítani, de erre a kicsire viszont annyira büszke vagyok, hogy feltétlenül szükségesnek tartottam másokat is a módszer kipróbálására buzdítani :-)
(Egyébként még az lenne egy jó megoldás, hogy nem rontjátok el, de az nekem pl. sose szokott bejönni :-D ))






4 megjegyzés:

  1. Nemrég javítottam hasonló módon egy kisebb részen véletlenül simán kötött fordítottat, de biztos ,hogy erre a gomblyuk odavarázslásra soha nem vállalkoztam volna magamtól így, ha nem látom. Hasznos, köszönöm, és ügyes! :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én köszönöm :-) Örülök, ha hasznosnak látod. Ez a gomblyuk ez egy "k2tog, yo" egyébként, szóval nem sokkal macerásabb, mint a simán kötött fordított kijavítása :-)
      Nekem elég sokáig tartott, mire odáig merészkedtem, hogy csak egy darabon bontsam a holmit javításkor. Ha néhány emberkének esetleg segít ez a "képregény", akkor már örül a szívemben a picike tanító néni :-D

      Törlés
  2. Bátor dolog, kevesek merik megcsinálni. Pedig mindenki utál bontani, nem is értem, miért nem ezt az egyszerűbb megoldást választják. Én egyébként csak azt a néhány szemet szoktam visszabontani, ahol a hiba helye van. Mert hibázni muszáj, anélkül mit sem ér az egész ;)
    És nagyon javasolnám, hogy amikor a gomblyukat elkészíted, a másik oldalon egy darab fonallal jelöld meg rögtön a gomb helyét. Amúgy is utálatos dolog gombot varrni, hát még ha előtte be kell lőni a helyét is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, Eszter, ez a gombhely-jelölés tök jó ötlet, mostantól így csinálom! Ezen megvan már az előírt 4 darab (bár lehet, hogy inkább végiggomblyukazom).

      Egyébként igen, nekem is elég lett volna két szemet leengedni, de valamiért ott és akkor jobb ötletnek tűnt az egész gomboláspántot bontani, de nem tudom már rekonstruálni, hogy miért :-D

      Törlés