Ha az ember stólát köt (vagy hát bármi mást, ami egy idő után túl hosszú, és nagy helyet foglal), sokkal könnyebb a sorok végén megfordulni, vagy úgy általában, sokkal könnyebb az egészet egyben arrébb rakni, ha beletuszkoljuk egy nejlonzacskóba, és éppen csak az a vége néz ki belőle, amelyiken dolgozunk.
A folyamatban lévő projektjeimet eddig is nejlon-vagy papírzacsiban hurcoltam magammal, de amikor haladni akartam velük, akkor általában a fonalgombolyagot hagytam benne a zacskóban, magát a munkadarabot pedig kiszedtem teljesen, aztán a térdemre terítve zsonglőrködtem vele. Tegnaptól ennek vége! Fonal a táskámban/mellettem, az ölemben csak a stóla "tömörített verziója", és máris nem lep el mindent a madzag meg a félkész cucc.
Igaz, ehhez nem árt, ha egy úgynevezett "center-pull" gombolyagunk van, vagyis gombolyítás után nem a külső végét kapjuk el a fonalnak, hanem valahogy kipiszkáljuk belülről az elejét, és azzal kezdünk kötni. Ebben az esetben a gombóc nyugton marad ott, ahová letesszük, nem közlekedik összevissza, nem pörög semerre, szépen leültetjük magunk mellé, vagy berakjuk a táskánkba, és onnantól nincs vele gond, gyönyörűen jön a közepéből a fonal.
Hihetetlen, hogy ezek az apróságok mennyit lendítenek a munkán. Kényelmesebb, rendezettebb, hatékonyabb - milyen kár, hogy nem fedeztem fel korábban.
(Vajon mindenki rájött már rajtam kívül? :-D )
Engem így tanított meg kötni az Anyukám...
VálaszTörlésAnyu nekem csak az alapokat mutatta meg, de ő igazából nem is kötött (ahhoz tökéletes volt, hogy évekkel később újrakezdve aztán teljesen mást tanuljak meg és használjak). Szerintem mindent, amiről most azt hiszem, hogy "jól" csinálom, lehet még jobban :-) Valószínűleg fognak még hasonló meglepetések érni :-D
Törlés